Repce (Brassica napus)
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae) Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta) Osztály: Kétszikűek (Magnoliopsida) Rend: Keresztesvirágúak(Brassicales) Család: Káposztafélék (Brassicaceae) Nemzetség: Brassica Faj: B. napus
Tudományos név
Brassica napus L., 1753

A repce (Brassica napus) a káposztafélék (Brassicaceae) családjának Brassica nemzetségébe tartozó, értékes ipari növény; a magjából olajat ütnek.

Származása, elterjedése

A mediterrán vidékről származik, az Indus völgyében már időszámításunk előtt 3000-ben termesztették. Már az ókorban eljutott Kínába és Japánba; mára a mérsékelt éghajlati övben az egész világon termesztik

Fajtái

A repceolajat főleg két fajtájából: a réparepcéből és a káposztarepcéből állítják elő. Nálunk inkább a káposztarepce terjedt el. Ennek őszi és tavaszi változata is van, de hazánkban a tavasziak termése bizonytalan. A réparepce gyengébb, homokos talajokon is termeszthető, a káposztarepcénél fagytűrőbb, rövid tenyészidejű, magva apróbb és termése kevesebb. Úgyszintén van őszi és tavaszi változata is.

Tulajdonságai

Szára kerek keresztmetszetű, egyenesen feláll, majd bokrosan elágazik. A növény 75–125 cm magas lehet.

Levélei kékeszöldek. Az alsó levelek nyelesek, borzasan szőrösek, a felsők kopaszak, szárölelők.

Virágai fürtökben nőnek; az egyes virágok 15–30 mm-esek. A csészénél kétszer hosszabb sziromlevelei jellegzetes élénksárgák. Virágzata felső részén nyíló virágbimbói a már kinyílt virágok fölé emelkednek. Az egyes fajták áprilistól szeptemberig nyílnak.

Termése, a becő 5–10 cm hosszú, keskeny. Egy-egy becőben 15–40 magot találhatunk. Jó talajerőt és kellő növényvédelmet igényel. Az őszi repcét augusztus végén vetik, június-júliusban aratják. Hazánkban hektáranként mintegy 1,8 tonna magot terem.

Az 1,5-2,8 mm-es magvak gömbölydedek, simák vagy barázdáltak. Többnyire vörösek, barnák vagy feketék, de egyes típusoké sárga is lehet. A sötét színű magvak éretlenül vörösek. Olajtartalmuk 35-48 sza. %, fehérjetartalmuk 23-25 sza. %, héjtartalmuk 14-19 sza. %. Biológiailag hátrányos glükozinolátokat is tartalmaznak.

Tápanyagokkal jól ellátott talajt igényel.

Felhasználása

A repceolaj

Olajának felhasználásáról már az időszámítás előtti utolsó századokból vannak feljegyzések. Európában a XIII. századtól állítottak elő repceolajat. A világ repceolajtermelése kb. évi 11 millió tonna, a növényi zsiradékok közül a harmadik legtöbb. A biodízel divatja miatt az ennek a divatnak hódoló országokban a kereslet erős felfutása várható. Nálunk a napraforgó után a legjelentősebb olajnövény; évi 80-120 ezer tonna magot termesztünk.

A régen általánosan kedvelt fajták magolaja hosszú láncú zsírsavakat, erukasavat (R 22:1), és eikozénsavat (R 20:1) is tartalmaz. E zsírsavak, elsősorban az erukasav lerakódnak az emberi (és állati) szervezetben, ahol nehezen bomlanak le. Megjelennek a szívizomban is, és az állatkísérletek szerint károsíthatják azt. E hátrányok kiküszöbölése érdekében Kanadában 1965-ben olyan repcefajtákat nemesítettek ki, amelyek olajában nincs se erukasav, se eikozénsav. Ezeket az új fajtákat "nullás repcének" nevezik. Mindkét típusú olajlinol- és linolénsavattartalmaz. Tokoferol-tartalmuk 600–800 mg/kg. Klorofilltartalmuk zöldesbarnára színezi őket.

A repcepogácsa

Nagyon tápláló olajgyári hulladék, amelynek hátránya, hogy az állat emésztőszerveiben mustárolajat fejleszt, tehát egy-egy nagy állatnak legfeljebb napi 1–2 kg adható. Rendesen csak marhával és juhval etetik, mivel a sertés húsa és zsírja is rossz ízű lesz tőle.

A repceméz

Folyékonyan világos színű, de napok alatt hófehér, apró szemcsékké kristályosodik. Krémméz előállítására kiválóan alkalmas, általában a sütőiparban használják fel. A gyakrabban termelt mézek közül ez az egyetlen enyhén lúgos kémhatású fajta, ezért a gyomorsavtúltengésjó ellenszerének számít.

Betegségei, kártevői

Számos betegségre és kártevőre kimondottan érzékeny.

Legfontosabb betegségei

• A repcebecőrontó (Alternaria brassicae, A. brassicicola) akár 20%-os termésveszteséget is okozhat; a fertőzött magokból kikelt csíranövények elpusztulnak. A becőképződés idején (május végén – június elején) a meleg, párás időjárás kedvez a betegségnek.
• A repcerák kártétele meghaladhatja az 50%-ot; a fertőzött növények elhervadnak. Főleg meleg, csapadékos időben veszélyes. A fehérpenészes szárrothadás hazánkban a repce legjelentősebb betegsége.
• Másik súlyos betegsége a fómás levélfoltosság és a szárrák (Phoma lingam), de ennek hazai előfordulása eddig még nem ismert.

Legfontosabb kártevői

• A nagy repcebolha (Psylliodes chrysocephala) szinte minden évben okoz kisebb-nagyobb károkat. Lárvája a növény gyökereit, imágója ősszel a kelő repce szikleveleit eszi.
• A repcedarázs (Athalia rosae) egyes évjáratokban ősszel nagy károkat okozhat. A 3-4 leveles repce leveleiből csak a fő- és mellékereket hagyja meg.
• A káposztalepke (Pieris brassicae) fiatal hernyói szabálytalanul átrágják a repce leveleit; súlyos kártételekor tarrágás is előfordul.
• A repceszár-ormányos (Ceutorrhynchus quadridens) imágói a növény leveleit, szárát és a becőket hámozgatják. A lárvák a szárat odvasítják, a károsított szárrész gyakran felhasad.
• A repce fénybogár (Meligethes aeneus) imágója pollenevő, de tojásrakáshoz oldalról belerág a bimbóba, és ezért az leszárad. A lárva a virágrészeken táplálkozik.
• Tavaszi kártevője a mezei pocok (Microtus arvalis).
• A repcét károsító ormányosok közül a legnagyobb kárt a repcebecő-ormányos(Ceutorrhynchus assimilis) okozza. Lárvájaa a becőben él, és kívülről rágja meg a magkezdeményeket; az imágó tavasszal a növény szárát, a leveleket és a bimbókat furkálja.
• A repcebecő gubacsszúnyog (Dasineura brassicae) lárvái a magkezdeményeket és a becő falát rágják, ami miatt a becő idő előtt felnyílik, és a mag a talajra hull. Egy becőben akár 45–50 lárva is fejlődhet.

A repcebecő-ormányos és a repcebecő gubacsszúnyog együttes magkártétele elérheti a 80–90%-ot.

A repce gyomosodása

A hagyományos, sűrűn vetett fajták gyomelnyomó képessége jó; ezeket a gyomosodás kisebb gond. A nagyobb sortávval vetett hibrid káposztarepce a kelés utáni 1-2 hónapban szinte védtelen a gyomokkal szemben. Mivel a talaj felületét nem zárja, főként csapadékos nyárvégen, őszelőn jelenik meg sok gyom a táblákban.

Az őszi gyomállomány

– a repcével egyszerre vagy utána csírázó gyomokból áll. Ilyenek:

• pásztortáska (Capsella bursa-pastoris),
• tyúkhúr (Stellaria media),
• árvacsalán fajok (Lamium spp.),
• veronika fajok (Veronica spp.).

Ősszel és tavasszal egyaránt csírázó gyomok

• ebszikfű (Matricaria inodora),
• ragadós galaj (Galium aparine),
• pipacs (Papaver rhoeas),
• nagy széltippan (Apera spica-venti),
• pipitér-fajok (Anthemis spp.),
• mezei tarsóka (Thlaspi arvense),
• mezei árvácska (Viola arvensis),
• mezei szarkaláb (Consolida regalis).
• sebforrasztó zsombor (Sisymbrium sophia).

Ideális előveteményei az őszi kalászosok, de utánuk a spontán kelő őszi búza és őszi árpa is kártevő gyomként jelenik meg benne.

A gyomfertőzött területen a repce tavaszi fejlődése lelassul. A becőképzés és az érés időszakában a repce megdőlhet, és az állományban felnőhet az ebszikfű, a pipacs, aragadós galajés a nagy széltippan.

A repce vetőmagját hazánkban központilag csávázzák gombaölő és rovarölő szerekkel – utóbbiak a korai kártevők, elsősorban a levélbolhák ellen védenek.