Méhkenyérről (pergáról) általánosságban Bodó Méhészet
Méhkenyér vagy Perga?
Ha igazán meg szeretnénk támogatni az immunrendszerünket, akkor a méhészeti „melléktermékekkel” vagy a mézzel nem lőhetünk mellé.
Kivétel nélkül minden egyes mézfajta kincset ér, a többi termékről pedig nem is beszélve. Ha egészséges és kiegyensúlyozott életmódra szeretnénk váltani, ahhoz elengedhetetlen a megfelelő táplálkozás, ezáltal az élelmiszerekre és a vitaminokra is nagy szerep hárul. De miért költenénk vagyonokat a bolti pirulákra, mikor előttünk hever a természet adta arany? A méhkenyér (más néven perga) például még nem épült be annyira a köztudatba, pedig sokan nem is sejtik, hogy mennyire fantasztikus termékről van szó. Mint mindent, ezt is érdemes az alapjaitól elkezdeni, tehát tegyük fel a kérdést először:
Mi az a méhkenyér?
A méhkenyér tulajdonképpen a kaptárban természetes körülmények között erjesztett virágpor. A virágport a méhek a kaptárba viszik és a lép sejtjeibe ültetik, ahol aztán keverik egy kicsi mézzel és enzimekkel is, majd leszigetelik viasszal. A virágpor egy biokémiai átalakuláson megy keresztül a mikroorganizmusok, a hőmérséklet és a páratartalom hatására, majd három hónap természetes erjedés után formálódik méhkenyérré – ami egyébként a méhek alap eledele, innen ered a neve is. Ezzel táplálják azokat a lárvákat és méheket, amelyekből nem lesz királynő, ugyanis a királynő lárvák nem mást, mint méhpempőt fogyasztanak.
Miért fogyasszuk?
A perga lényegében minden esszenciális aminosavat tartalmaz, valamint vitaminokban gazdag, ebből kiemelendő a K-vitamin tartalma. Ezen kívül számos flavonoid és enzim is található benne. Ám a sornak itt még mindig nincs vége, hiszen megannyi betegséget is lehet vele kezelni: infarktus, szélütés, gyomorfekély, gyomorhurut, férfi meddőség, vérszegénység, szívelégtelenség – ezekre mind megoldást nyújthat, vagy legalábbis segíthet a kezelésben. Továbbá az agyi keringést is helyreállíthatja agysérülések és szélütés után, de jótékonyan hat például egyes jó- és rosszindulatú daganatok esetén is.
De még továbbra sem értünk annak a bizonyos sornak a végére, mivel a sejtképződésben is kiveszi a részét, tehát fiatalító hatású. A sebek gyorsabban gyógyulnak tőle és növeli a vörösvérsejtek számát is. Javítja az általános egészségi állapotot erőtlenség, fehérjehiány és általános kimerültség esetén. Ajánlott még álmatlanság, stressz, emésztési zavarok, memóriazavar és a magas koleszterinszint ellen. Gyermekeknek is adjuk bátran, hiszen a memóriájuk fejlődésében komoly szerepet játszhat, valamint az elhízás ellen is védheti őket. Ha pedig biztosra szeretnének menni, akkor adják a gyerkőcöknek méhpempővel együtt, higgyék el, ez a páros legyőzhetetlen! (Ráadásul mind a kettő csodaszert kaphatják méhészetünkben is, ahol több mint 30 év szakmai tapasztalat mellett odaadással és gondoskodással készítjük el az összes termékünket, kivétel nélkül)! A fentiekből is látszik, hogy nem éri meg habozni, itt az idő, hogy betonbiztossá tegye immunrendszerét a Bodó Méhészet egyedülálló termékeivel!
Sajnos ki lehet jelenti, hogy napról napra egyre több és több káros anyagot halmozunk fel a szervezetünkben. Gondoljunk csak bele, hogy a víz, amit megiszunk, a levegő, amit beszívunk, vagy az élelmiszerek és gyógyszerek, amiket megeszünk, mennyi idegen anyagot tartalmazhatnak. Ezért nagyon fontos lenne, hogy néha tartsunk egy igazi méregtelenítő kúrát – bár hozzá kell tenni, hogy amennyire szükségünk lenne rá, annyira nem törődünk ezzel, pedig nagyon kellene. Ám sosem késő elkezdeni semmit, így hát eljött az idő, hogy nekikezdjünk a méregtelenítésnek! Az első és talán egyben legfontosabb lépés, hogy szerezzünk be jó minőségű méhkenyeret – ezt viszont nem is kell tovább keresniük, méhészetünkben ugyanis kitűnő méhkenyeret szerezhetnek be, garantáltan nem fognak csalódni.
Bár szervezetünkből napi szinten távoznak a mérgező anyagok a vesék, a bőr, a máj, a tüdő és a vastagbél által, azonban sokszor ezek az anyagok egyszerűen túlterhelik méregtelenítő képességünket és szükség van egy kis plusz segítségre. Azért is lenne fontos ezzel törődni, mert, ha ilyen téren elhanyagoljuk az egészségünket, akkor később ez komoly problémaként köszönhet vissza. Például kialakulhatnak májbetegségek, vastagbél problémák és légzőszervi megbetegedések, de akár az elhízással is meggyűlhet a bajunk. A méregtelenítés egy természetes folyamat, mely során megsemmisülnek, vagy éppen távoznak a testünkben található méreganyagok, ezzel segítve megőrizni szervezetünk egészségét.
Ez pedig azért lényeges, mert a test méregtelenítése hatékony módszer a testünk megtisztítására, egyes betegségek megelőzésére, valamint könnyedebben leadhatjuk a felszaladt plusz kilókat is. Az év bármely időszakában jól jöhet, legyen szó ünnepekről, hideg vagy meleg időjárásról, stresszes vagy stresszementes időszakról, a méregtelenítés mindig jól jön – a koronavírus-járvány közepette azonban kiemelt szerepet kaphat életünkben. Az egészséges táplálkozás mellett több lehetőségünk is van, ha méregteleníteni szeretnénk, ám az egyik leghatékonyabb természetes méregtelenítő nem más, mint a méhkenyér.
Ez a csodaszer fontos energiaforrás lehet, hiszen számos vitamin és ásványi anyag található benne, valamint magas a szelén tartalma is, ami szintén hozzájárulhat a szervezet gyors méregtelenítéséhez. Alapos, ugyanakkor kíméletes méregtelenítést eredményez, és, mint említettük, fogyókúrázók számára is ideális. Ez még mindig nem minden, ugyanis számos betegséget megelőzhetünk fogyasztásával, illetve az egészségünket is könnyedebben megőrizhetjük segítségével. A méhkenyérnek egyébként kissé savanykás íze van, ezért jól beilleszthető az étrendünkbe. Azok, akik az édesebb ízeket részesítik előnyben, nyugodtan keverjék bele egy kis mézbe, így még fokozottabb hatást is elérhetnek.
Kínálatunkban 100, 200, 500 és 1000 grammos kiszerelésben is megtalálhatják a méhkenyeret, a minőség és az odaadás garantált. Termékeinkben egészen biztosan nem fognak csalódni, hiszen közel 40 éves szakértelmünket tesszük bele minden egyes termékünkbe. Vásároljanak hát tőlünk bizalommal, a rendelést követően rövid időn belül már a kezükben is tarthatják a megrendelt árut.